Kép

Johnnie Walker Annapurna Expedíció 2016

Napló
2016. 04. 06.

Eredetileg úgy terveztük, hogy ma felmászunk valamivel a hármas tábor (C3) fölé körülnézni, de az éjszaka után semmi kedvünk hozzá. Szárítkozni és pihenni szeretnénk. Egész nap a táborban döglünk. Mint kiderült, az útvonal a négyes táborba (C4) még közel sincs kész. A srácok (akik szintén nem aludtak a másik sátorban) hősiesen nekiindulnak 7:30 felé, de ők se jutnak majd el C4-be, megakasztja őket egy széles hasadék és egy függőleges jégfal. Ők 13:00 felé érnek vissza a táborba, majd tovább haladnak lefelé, az alaptábor felé.

A lehetőség csábító, de tudjuk, hogy egy második éjszaka idefent igazán elmélyíti majd az akklimatizációnkat. Maradunk. Nem túl rossz az állapotunk, de azért a tegnap éjszaka eléggé megviselt mindkettőnket.

Az igazi nehézség a tervünkkel, hogy az időjárás enyhén szólva változó. (Pontosabban: viharos.) Folyamatosan felhős az ég, a havazás pedig hol rákezdi, hol abbamarad. Ha a dolog komolyra fordul, akkor csapdába eshetünk idefent, a lavinás szakasz felett.
A nap irgalmatlanul lassan döcög. Olyanok vagyunk a magasságtól, mint két kótyagos légy. Minden mozdulat után pihennünk kell és minden újabb "projektre" (teafőzés, pakolás, stb.) csak nagy nehezen vesszük rá magunkat és egymást. Sebaj: ha rendben eltöltjük itt, a hármasban ezt az éjszakát és holnap visszatérünk az alaptáborba, akkor a két C3-as éjszakánkkal mindenkinél jobb akklimatizácóval várhatjuk a csúcstámadásra alkalmas időjárási ablakot.

Elmeséljük egymásnak életünk történetét, zenét hallgatunk (és egy közös erőfeszítéssel meg is idézzük Lady Gagát), főzünk és még egy félórás body scan mindfullness meditációt is nyomok.

Hatkor azt gondoljuk, megúsztuk. Hétkor megjön a vihar és a havazás. De azt gondoljuk, kemények vagyunk, mint a vidia. Még el is alszunk. Kilenckor arra ébredek, hogy fuldoklom, mert a sátrat az üvöltő szél rám lapította. Hangomban a pánik felhangjaival rákiáltok Jostra, hogy segítsen. Feltérdelünk és mindkét kezünkkel, testünk súlyát is beleadva nekifeszülünk a sátor vékony falának. Nagyon is a tudatában vagyunk, hogy ha feltépi a szél a horgonyokat, vagy elszakad az anyag, akkor nagyon-nagyon súlyos helyzetbe kerülhetünk. Magam mellé veszem a bakancsom.

A roham egy óra után csitul. Lefekszünk. Fél óra után újra ránk tör a szél, hasonló erővel. A rohamok éjjel 3-ig folyatódnak, aztán már csak fújdogál és szemerkél a hó.

Szponzorok

Johnnie Walker Névadó szponzor
Sourcing Hungary Kft. Magyarország Kiemelt szponzor
Vitalpaletta Társ szponzor
REON Digital Társ szponzor
Zajo Társ szponzor
Bodri Pincészet Társ szponzor
G-Shock Társ szponzor