Kép

Kalifa Himalája Expedíció 2018 - Gasherbrum I és II

Napló
2018. 06. 22.

Az alaptábori lét szüntelen összefonódik a jég, és a jeget szőnyegként beborító kőtörmelék változásával. Az olvadás vízfolyást indít sátraink alá, egyik napról a másikra változik fekhelyünk lejtésének iránya. Jártunkban-keltünkben sziklatáblákat cipelünk a sátorponyva köré, ezzel is megakadályozva a mielőbbi térszínvesztést. Csak kő és jég vesz minket körül, mégis olyan, mintha lüktetne, élne a környezetünk.



Az előttünk próbálkozó csapatok rendszerint beszámoltak arról, hogy a bázistáborok alapját jelentő morénasáv közelében többször is nyakig szakadtak a lépteik alatt megbúvó, vékony jég- és hóréteg fedte tavakba. Mi a hasonló eseteket nagyon szeretnénk elkerülni (hiszen ez leginkább azonnali visszafordulást és az adott nap elvesztését jelentené), így elhatároztuk, új beszálló útvonalat derítünk fel a táborunk fölötti jégkupacok között! Zsákjainkba tűzünk egy-egy marék bambuszpálcát és elveszünk az itt még viszonylagosan átlátható labirintus szövevényében. Sikerül jó érzékkel irányt tartanunk és hatékonyan haladni, bizonyos stratégiai pontokon (messziről is látható jégkúpok csúcsára) színes szalaggal díszített pálcákat szúrni. Biztonságos terepen érjük el a korábbi próbálkozók halovány nyomvonalát, mely kereszteződéstől már sejthető, hogy innen – mivel meredekebbé válik a gleccser – már csak elvétve kell majd befagyott tavak egylábnyom széles partjain óvatoskodni. A pár órás munka végeztével elégedetten iramodunk vissza új útvonalunkon, melyen hamar az általunk meghatározott „crampon-point-nál” vagyunk: itt rejtjük el, színes kövek közé, fontos jégszerszámjainkat, amit mostantól csakis ezen pont fölött fogunk használni.



A délután többi része izgatott és kimért készülődéssel telik. Az ebéd későn, a vacsora korán van. A jelképes reggelit és a forró vizet hajnali 2:30-ra rendeljük. Ébresztőt állítok és tiszta fejjel, békésen hazagondolva zárkózom hálózsákomba. Végre elkezdjük, amiért ilyen messzire jöttünk!



Suhajda Szilárd

Szponzorok

Kalifa Névadó szponzor
Global Union Kiemelt szponzor
DigBuild Kiemelt szponzor
Zajo Társ szponzor
Observer Kft. Társ szponzor