Kép

Magyar Everest Expedíció 2017

Napló
2017. 04. 25.

Az alaptábori lét mindig felüdülést jelent a hegyen töltött napok után. A fenti erőfeszítést követően újra biztonságban vagyunk, melegben, és persze az oxigéndús környezet szintén nagyot dob a pihenőnapok élvezeti értékén. Jobbat alszunk és általánosságban is elmondható, hogy jobb a közérzetünk. Minden értelemben feltöltődünk.



Aztán persze itt van az alaptábori személyzet. Csupa szorgos, kedves ember. Nyhima, a veterán szakács és Ang Phurba, a fiatal konyhás fiú jelentik a csapat lelkét. Edina természetesen állandó lakója a bázistábornak, Ő foglalkozik a mi ügyeinkkel: kapcsolatokat épít, előrejelzéseket elemez, egyengeti a sorsunkat, ha odafent bármilyen logisztikai fennakadás lenne.



Az előző akklimatizációs kör után elégedettek vagyunk Dáviddal. Az aktív pihenés és a hétköznapi teendők jelentik most a rutint. A fürdés egészen bizsergető élmény – és persze erősen indokolt: ránk fér! A konyha vizet melegít, s a zuhanyzósátorba készített teli lavórból kancsóval merjük magunkra az értékes és forró fürdővizet. Alaposan átszappanozom magam, többször is – mint egy bonyolult autómosó programot, úgy építem fel a folyamatot. Élvezem a felfrissülést, a tisztaságot, a hajmosás lehetőségét! Csudajó érzés a napfényben szárítkozni! Micsoda luxus! Az efféle csodák – a fürdés, az elénk készített meleg tea, a kényelmes étkezések, a komfortos alvás, a vidám társaság – jelentik a visszatérést. Igaza volt Dávidnak: az alaptábor olyan, mint az űrhajósoknak Houston. Összeköttetés ég és föld között, kilövés és landolás helyszíne. Mi most itt vagyunk otthon.



Suhajda Szilárd

Szponzorok

Magyar Everest Expedíció Névadó szponzor
RTL Klub Kiemelt szponzor
Zajo Társ szponzor
Sláger Fm Társ szponzor
Origo Társ szponzor
SAMSUNG Társ szponzor
Loctite Magyarország Társ szponzor
Kalifa Társ szponzor
Duna Medical Center Társ szponzor
Magyar Energia Beszerzési Közösség Társ szponzor
Kyocera Magyarország Társ szponzor
BioTechUSA Társ szponzor
Fa MEN Társ szponzor
Schwarzkopf Társ szponzor
Henkel Magyarország Társ szponzor