Kép

SPAR Everest Expedició 2014

Napló
2014. 04. 15.

A hajnali kelés miatt különösen morcosak voltunk, mivel csak annyi történt, hogy reggel 7-től egy órát strázsáltunk az ebédlőben, és végül persze, hogy nem indultunk el 9 előtt. Tingri után rögtön lekanyarodtunk a főútról és földes-köves dzsip utak kusza szövedékét kezdtük el követni. Szerencsére patakok, amiken át kellett gázolnunk, erősen le voltak apadva, és a legtöbb be is fagyott. Az alaptábort lezáró sorompót a Ronbuk kolostornál még dél előtt elértük, majd – talán félórás adminisztratív ácsorgás után – bebocsátást nyertünk az Everest expedíciók alaptáborainak otthont adó poros, szeles síkságra. A terület felső határát a Ronbuk-gleccser áttörése (egy kőtörmelékkel takart jégnyelv) jelöli ki. Jobbra és balra barnás, kopottas hegygerincek. A mi alaptáborunk a terület közepe felé található. Miután minden ceremónia nélkül búcsút intettünk a kisbusznak, ami az elmúlt 6 napban hurcolt minket a Tibeti platón, nekiálltunk hordókat cipelni és – legalább tessék-lássék módra – berendezkedni. Tudtuk, hogy pár órán belül letaglóz majd minket a magasság (több mint 1000 métert emelkedtünk) és akkorra már készen akartunk állni. A konyha mindenesetre kitett magáért: nagyon tisztességes ebédet kaptunk. A nap további részét félkómás állapotban heverésztük végig.

Klein Dávid

Szponzorok

SPAR Magyarország Kft. Névadó szponzor

További támogatóink: