Hír

Elindult a Spar Everest Expedíció

2014-04-10 10:07:45

Klein Dávid 2014. április 6-án indult a Liszt Ferenc repülőtérről.

2014. április 6-án vette kezdetét a Spar Everest Expedíció, aminek keretében Klein Dávid oxigénpalack használata nélkül szeretne feljutni a Mount Everest (8848) csúcsára. Sikeres expedíció esetén ő lesz az első magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül jutott fel a Föld legmagasabb pontjára. Korábban hétszer próbálta elérni a csúcsot, legközelebb 2007-ben járt a sikerhez, akkor kétszáz méterrel a cél előtt kellett visszafordulnia. Rajta kívül korábbi mászótársa, Várkonyi László (Konyi, † 2010) próbálkozott ennyiszer, a magyarok közül ő jutott eddig a legközelebb, 2002-ben dél felől 80 méter választotta el a csúcstól, amikor visszafordult. Az expedíció másik résztvevője Török Edina, aki az alaptábor-vezetője lesz, akárcsak a legutóbbi, 2012-es Mount Everest expedíció alkalmával. Dávidék hétfőn (2014.04.07.) megérkeztek Nepál fővárosába, Katmanduba, ahol a hordók átpakolásán túl a még szükséges engedélyeket és bevásárlásokat intézik. A tervek szerint 10-én lépik át a kínai határt, és 15-én érkeznek meg az alaptáborba. Friss hírekért és érdekes tartalmakért érdemes ellátogatni a Spar Everest Expedíció honlapjára (http://www.sparexpedicio.hu/), de természetesen ez az oldal is folyamatosan nyomon követi az expedíciót.